A projekt célja volt, hogy a résztvevő 14 és 20 év közötti, jellemzően hátrányos helyzetű fiatalok megismerjék és megtanulják felismerni saját egyéni értékeiket, a helyi közösségi és a közösségben rejlő értékeket. Különböző kultúrákat ismerjenek meg és elfogadóvá és toleránssá váljanak a különbözőségekkel szemben miközben egy védett természeti és természetes közegben vannak. A projekt célja volt az is, hogy az önkéntességbe belekóstoljanak és átéljék a segítés élményét. Tapasztalatunk, hogy sokszor a hátrányos helyzetű fiatalok önbizalomhiánnyal küzdenek és kevés alkalmuk van arra, hogy maguk is segítsenek másokon és ha sikerül, akkor ez az élmény megsokszorozza erejüket és hitüket önmagukban, amit sikerült is elérnünk. Célunk volt, hogy megerősödve a résztvevő fiatalok képessé váljanak arra, hogy önkéntes tevékenységekben vegyenek részt és lakókörnyezetükben, helyben is reagáljanak a problémákra, kihívásokra, közösségi szükségletekre és merjenek kezdeményezni.