A Széchenyi István Egyetem hatályban lévő Intézményfejlesztési Tervében a felsőoktatásban szakpolitikai stratégiával összhangban stratégiai célként a nemzetközi és európai felsőoktatási térben való láthatóságának folyamatos javítását, megerősítését tűzte ki célul, melynek eszköze a nemzetköziesítés. Nemzetközi jelenlétünk fontos mérőszáma a felsőoktatási rangsorokon elfoglalt helyünk, nemzetközi hallgatóink, kutatóink száma, továbbá az, hogy a vállalatok érdeklődnek-e az általunk nyújtott oktatási, kutatási és üzleti szolgáltatások iránt. A nemzetköziesítés a láthatóság eszköze. A hallgatói létszám növelése elképzelhetetlen az angol nyelvű képzési kínálat nélkül. 2021-ben 34 angol nyelvű programon tudták a nemzetközi és angolul tanulni kívánó magyar hallgatók az alapképzésektől a doktori fokozatszerzésig a tanulmányaikat folytatni. 2023-ban már 42 angol nyelvű program közül tudnak a hallgatók választani. A Széchenyi István Egyetem szem előtt tartja azt is, hogy a külföldi részképzésben vagy szakmai gyakorlaton résztvevő hallgatók teljes hallgatói létszámon belüli arányát kívánja emelni. Az Erasmus+ mobilitási programban való részvétel nagyon fontos eszköz a nemzetköziesedési tevékenységünk támogatásához.