A projektet bár a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány nyújtotta be, valójában azt lelkes fiatalok hozták létre szervezetünk és a 2 partnerszervezet segítségével. A program kitalálói és végrehajtói is elsősorban ők voltak, szervezetünk a folyamatot mentorálta és támogatta, szervezeti hátteret és szakmai tapasztalatot biztosított hozzá. A csapat így az ő igényeik mentén került kialakításra, a megvalósítása az ő odaadó önkéntes munkájuk nélkül nem is lett volna lehetséges. Számunkra nagy öröm, hogy egy ilyen csapatot segíthettünk egy a fiatalok közéleti aktivitását támogató program megvalósításában. A fiatalok és szervezők által az alábbi célt határoztuk meg: - A résztvevő fiatalok demokratikus részvételének növelése, elsősorban helyi, de európai szinten is. A részvétel minőségének szolgálatában áll az, hogy a fiatalok megismerhetik további tagállamok demokratikus rendszerét és közéleti környezetét. Ennek elérése érdekében az alábbi átfogó tevékenységeket terveztük: - az ifjúság közéleti nevelése, aktivitásuk fejlesztése, - ismereteik bővítése egymástól történő tanulás során, - lingvisztikai készségeik fejlesztése, - európai értékek átadása, - nemformális tanulási folyamatok alkalmazása - alapvető nemzetközi jogaiknak a megismertetése, - nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása (szervezeti szinten is). Miután az önkéntes fiataljaink megkerestek minket a projekt ötletével, szervezetünk kapcsolati hálóján keresztül felkerestük partnereinket, akik a következők voltak: a Vigyázó Egyesület Romániából és az Ében Haézer Szlovákiából. Őket is bevontuk csoportos beszélgetéseinkbe a kiválasztott témával kapcsolatban. Az általuk elért fiatalokat is bevontuk, hogy megismerjük véleményüket, és igényeiknek megfelelően, közösen alakítottuk ki a programot. Minden esetben az jött fel (megerősítve a fiataljaink véleményét), hogy alacsony a fiatalok közéleti aktivitása, nem vagy csak kis mértékben érdekli őket a politika, vitakultúra, pedig tetterősnek érzik magukat, és úgy vélik, komoly előrelépéseket érhetnének el akár csak helyi szinten is. Ehhez sem a megfelelő ismereteik, sem a készségeik nincsenek meg, így a beszélgetéseink alapján alakítottuk ki pályázati programunkat. Saját tapasztalataink és a fiatalok elmondása is arra enged következtetni, hogy ez az inaktivitás európai szintű probléma, a fiatalok elfordulnak a közélettől ahelyett, hogy támogatnák, segítenék azt, részt vennének a demokráciák építésében. Ezt tükrözi az is, hogy Európa minden országában jellemző, hogy az ifjúság képviselteti magát a legalacsonyabb szinten az egyes nemzeti, európai választásokon. Az új csoport fiataljai tanácsára leszűkítettük a projektünk témájának körét, és egy sokkal koncentráltabb projektet hoztunk létre demokrácia és inkluzív demokratikus részvétel valamint európai identitás, állampolgárság és értékek témában. Tevékenységünk legfontosabb motivációi a következők voltak: - segítsünk a résztvevőinknek közösen fejlődni, aktív, nemzeti és európai öntudatú állampolgárrá válni (hisszük, hogy a kettő jól megfér egymás mellett és kölcsönösen erősítheti egymást), - segítsük a résztvevőket az ehhez szükséges készségek elsajátításában, - a fiatalok tudatos gondolkodásának támogatása, amivel az ügyeiket előre tudják majd mozdítani, - tanulják meg az élet más területén is kamatoztatni az itt megszerzett tudást és készségeket. Alapítványunk egyik célja a további nemzetközi kapcsolatteremtés. Ehhez nagymértékben hozzájárul az, ha egy ilyen mértékű projektre támogatást nyer a szervezet. Jobban képviselhető nemzetközi szinten, új lehetőségeket nyit meg a szervezet számára. Projektünk a következő számszerűsíthető célokat jelölte meg és valósította meg: - 1 db, összesen 7 napos ifjúsági csere létrehozása, - 10 magyar fiatal (+2 csoportvezető) részvétele Budapesten és Keszthelyen - 10 román fiatal (+2 csoportvezető) részvétele Budapesten és Keszthelyen - 10 szlovák fiatal (+2 csoportvezető) részvétele Budapesten és Keszthelyen - összesen több mint 50 óra közös foglalkozás keretében a közéleti, érdekképviseleti készségeik fejlesztése.