A projekt arra a tapasztalatra és az azt megerősítő szükségletfelmérő kérdőívre épült és reagált, miszerint a fiatalok (és valamennyiünk) válságtudata egyre erősebb. A szorongás a covid megjelenésével nőtt, és egyre lázasabb keresés folyik olyan egyéni és társadalmi „túlélő technikák” iránt, melyek ezekre a válsághelyzetekre adekvát választ (megoldást) tudnak adni. A jelenkor mentális, szociális és pénzügyi nehézségei, kihívásai az intézményeket és jogi személyeket sem kímélik, így másodlagos célcsoportként a fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek igényeit is szem előtt akartuk tartani olyan alternatív kapcsolattartási módok keresésével, mely teret ad nekünk, és akkor is összetartja közösségeinket, ha fizikailag el vagyunk egymástól szigetelve. A projekt legfőbb célja az volt, hogy olyan gyakorlatokat és válságkezelési technikákat gyűjtsön össze – elsősorban nonformális módszerekkel és tapasztalatcserével - , melyek válsághelyzetben is a mentális egészség fenntartására, a megváltozott időbeosztás gyakorlati kérdéseire, a közösségi kapcsolattartás lehetséges formáira és a pénzügyi összeomlás elkerülésére összpontosítanak. Az összegyűjtött módszerek nagymértékben támaszkodtak a digitális átállásra és a virtuális interakciókra. Az egymással összefüggő témaszálak egy olyan nagyívű vonalat rajzoltak ki, hogy azt két cserébe tudtuk belesűríteni. Az első cserére a mentális egészségmegőrző technikákat és a közösségi kapcsolattartás egy részét terveztük, a második ezt folytatta a tervek szerint, és tért ki utána a gazdasági vonalra. Alapvető követelmény volt, hogy a két találkozó résztvevői erősen közreműködjenek egymással, mely bizonyos partnereknél megvalósult, egyes országoknál azonban hiányosra sikeredett (erről később írunk). A két csere fiataljainak együttműködése duplázta a megszerzett információk mennyiségét, erősítette a nemzeti és nemzetközi együttműködés szintjét és növelte a csapatszellemet. A projekt a pályázási fázisban rövid-, közép- és hosszútávú célokat fogalmazott meg a SMART alapelvek szerint, melyeket végig szem előtt tartott. Rövidtávú célként tűzte ki, hogy bemutasson és gyakorlatban is kipróbáljon mentális egészséget erősítő vagy mentálhigiénés prevenciós technikákat. Igyekezett növelni a résztvevők önreflexióját, önismeretét, önbecsülését és önmenedzselési módszereit. Célja volt, hogy napi-, heti-, havi- és éves személyes tervek készítésével ösztönözze a fiatalokat a tudatos időbeosztásra és a jövőre vonatkozó ötleteik rendszerezésére. Következő lépésként a közösségi, elsősorban digitális kapcsolattartás és közösségépítés témakörét járta körbe. Célja volt, hogy felfedezze a közösségi válságkezelés formáit úgy, hogy digitális terepmunkát is bevon a foglalkozásokba. Feltérképezte a digitális közösségi rendezvények hatékony módszereit és formáit. Célja volt még, hogy átgondoltassa a résztvevőkkel egy költségvetési – gazdasági válsághelyzet jellemzőit és a rá adható válaszokat, fejlesztve a kezdeményezőkészséget és vállalkozói készséget. Karanténban, pandémiában létrehozható és működtethető start-up ötletek kidolgozását kérte a résztvevőktől úgy, hogy az igazodjon egyrészt a személyes attitűdjükhöz, másrészt a változó világ követelményeihez, akár nemzetközi szintre emelve az együttműködést. Fő cél volt az is, hogy az információkat informális és nonformális eszközökkel, tapasztalatcserével szerezzük meg, és az elmélet mellett a gyakorlati terepmunka is nagy szerepet kapjon. A projekt középtávú céljai szektorális prioritásokhoz igazodtak: megismertetni a fiatalokat a kooperatív technikával és projektmódszerrel, megmutatni nekik az ismeretszerzés nemformális és informális módjait. Célunk volt, hogy egymástól tanuljanak, és egy olyan szociális környezetet teremtsünk, ahol megtapasztalhatják a csapatmunkát és a hatékony együttműködést. Lehetőséget nyújtottunk nemzetközi kapcsolathálózatok kiépítésére, az aktív állampolgárság attitűdjeinek átgondolására és gyakorlására nemzeti és nemzetközi szinten, a digitális technikát is megfelelően alkalmazva hozzá. Célunk volt, hogy a fiatalok társadalmi tőkéje erősödjön, és képesnek érezzék magukat az európai demokratikus életben való aktív részvételre. Hosszútávú célként határoztuk meg, hogy ezzel a projekttel is támogassuk a fiatalokat élethosszig tartó tanulási folyamatukban és abban, hogy részvételük fokozódjon a társadalmi életben. A digitális átállás témáját külön kiemeljük a célok között, hiszen maga a témafelvetés (pandémia által okozott károk és szorongás) már magában hordozta azt, hogy használnunk kell az online technikákat a közösségépítéshez, a munkaerőpiaci lehetőségek megragadásához és az önfoglalkoztatáshoz is (még online jóga is volt a mentálhigiénés vonalon 😊 ). Fontos volt számunkra, hogy felhívjuk a figyelmet a digitális technológiákban rejlő lehetőségekre a tanulás, tanítás, közösségépítés és a munka terén. A Digital Action Plan stratégiai prioritásaival összhangban bevontuk a fiatalokat a digitális átalakulás folyamatába.