A projektet az hívta életre, hogy mind a koordinátor Hidak Ifjúsági Alapítvány, mint partnerei tapasztalják a fiatalok mentális állapotának romlását mindennapi munkájuk során. A projektünket megelőző háttérkutatás is azt igazolta, hogy a fiatalok mentális egészségének leépülése napjaink legégetőbb kihívása, különös tekintettel az elmagányosodásra, a problémákkal való megküzdésre, a depresszió veszélyének való kitettségre. Ezt a jelenséget befolyásolják olyan általános társadalmi folyamatok, mint a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, a digitalizáció és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság, de igazán nagy hatást olyan váratlan krízisek gyakorolnak rá, mint a COVID-19 világjárvány, vagy az Ukrajnában kitört háború. Projektünk azt célozta, hogy javítson a fiatalok mentális egészségén, és csökkentse az olyan tüneteket, mint a szorongás, a magányosság érzése, a lehangoltság és az önbizalomvesztés. A projekt ötlete az egyik partner által Máltán megrendezett képzésen vetődött fel, melyen mindkét facilitátor részt vett. A képzési program szintén a Kis Herceg könyv metaforájával dolgozott, azonban specifikusan trénerek és ifjúságsegítők számára egy sokkal mélyebb szinten, és ez olyan nagy hatást gyakorolt trénereinkre, hogy a máltai csapattal együtt dolgozni kezdtek egy ifjúsági csere ötletén. A koordinátor szervezet örömmel támogatta az ötletet, mivel amúgy is dolgozik a fiatalok mentális egészségének megőrzésén, támogatásán és a máltai képzésre meghirdetett felhívásra nagy volt a túljelentkezés - nem csak ifjúságsegítők, de fiatalok is kifejezték az érdeklődésüket a téma iránt. A projektbe további partnereket vontunk be, többnyire olyan szervezeteket, akikkel korábban volt már együttműködésünk tanulási mobilitási projektekben, de olyan szervezetekkel is felvettük a kapcsolatot, akikkel korábban még nem működtünk együtt, így kapcsolati hálónkat is tudtuk növelni. A Kis Herceg könyv tematikája és karakterei nagyban segítették a mentális egészség és a társadalmi kihívásokban való elmélyedést. Alapítványunknak volt már korábbi tapasztalata egy elképzelt világban játszódó képzéssel (Welcome to the New Age - Stress, resilience, art of planning képzés 2021 októberében Budapesten), így ezt a keretet már tudatosabban, hatásosabban tudtuk használni. Exupéry Kis Hercege immár 80 éve bizonyítja, hogy kortalan, általános értékeket közvetít és népszerű tud maradni mind a felnőttek, mind a fiatalok körében, így bátran építettünk a könyvet övező érdeklődésre. Projektünk konkrét céljai a következők voltak: - A fiatalok olyan készségeinek fejlesztése, mint az önfegyelem, a felelősségvállalás, az önmotiváció, az érzelmi intelligencia és az interperszonális készségek, problémamegoldás és proaktivitás. - A fiatalok attitűdjeinek fejlesztése, mint az önismeret, az integritás, az önbizalom, az empátia és a tolerancia. - A fiatalok lelki ellenálló képességének, rezilienciájának és stressztűrésének növelése a későbbi sikereik érdekében. - A fiatalok aktív részvételének elősegítése a helyi közösségekben, hogy a pozitív változás aktív részesei legyenek, és a "can do" gondolkodásmódot alkalmazzák mindennapi életükben. - Az összetartozás érzésének erősítése európai szinten, a különbségekből való tanulás és a hasonlóságokra való építkezés, az európai értékek internalizálása. Összefoglalva, a projektünk a fiatalok lelki ellenálló képességének, társadalmi tudatosságának, életvezetési képességeinek fejlesztésére és ezáltal mentális egészségük javítására irányult. Ennek érdekében fiatalok számára ifjúsági cserét szerveztünk, ezáltal teret adva nekik az aktív részvétel gyakorlására és saját ötleteik megvalósítására két facilitátor és öt csapatvezető ifjúságsegítő támogatásával. A fiatalokon túl tehát szakemberek is bevonásra kerültek nemzetközi szinten, így partnereinkkel a szakmai kapcsolatunk erősödött, a projektben résztvevő szervezetek kapacitásai bővültek, ami szintén közvetett célunk volt.