A Bettermaking Ifjúsági Alapítvány a kezdetektől fogva támogatta a hátrányos helyzetű fiatalokat, és a projekt éppen ezeknek a fiataloknak az igényeiből született. A kutatások és felmérések rávilágítottak arra, hogy a fiataloknak foglalkozniuk kell az inkluzióval, és azzal, hogy milyen sokan érintettek ebben a témában. Fontos, hogy minél többet tudjanak az inklúzióról annak érdekében, hogy egy befogadóbb, nyitottabb társadalomban élhessünk. Ha ugyanis a fiatalok összefognak, nagy eredményeket érhetnek el. Ez a változás el is kezdődött a projektnek köszönhetően, ugyanis sok vezető egyéniség, akik pedagógusok, közösségépítők, vettek részt ezen az ifjúsági cserén, és a tapasztalataikat, tudásukat, amiket itt szereztek, a helyi közösségeikben is kamatoztatták, kamatoztatják folyamatosan. Célok: Az inklúzió fogalmának tisztázása és a téma fontosságának népszerűsítése legalább 100 18-25 év közötti fiatal körében a projektidőszak alatt podcastok és videók segítségével. A projekten résztvevő fiatalok az ifjúsági csere alatt jobban megértették, mit jelent a társadalmi befogadás, motiváltabbak lettek arra, hogy minél több ember figyelmét felhívják a téma fontosságára.