A projekt fő célja egy olyan Ifjúsági Csere megvalósítása volt, amely során a fiatalok fejleszthették digitális kompetenciáikat és környezettudatos attitűdjeiket. Az ötletet két fő tényező inspirálta. Egyrészt korábban már részt vettünk egy ökológiai és kertművelési ifjúsági cserén, és szerettük volna folytatni ezt a programot, hogy lássuk, hogyan változtak a fiatalok véleményei a közösségi kertészkedésről és az ökológiai gazdálkodásról az évek során. Másrészt a COVID-19 járvány miatt sok projektet kellett elhalasztanunk vagy módosítanunk, most végre meg tudtuk valósítani a cserét, ahol sokat tudtunk beszélni az elmúlt időszakról és az emberi közösségek széthullásáról. Többeknek haza kellett költözniük falusi, tanyasi családjaikhoz, ahol a természet és az internet vált a mindennapjaik részévé. Ennek apropóján született meg az ötlet egy olyan projekt megvalósítására, amelyben a résztvevők digitális eszközöket használva fejleszthették kertészkedési és ökológiai ismereteiket. A projekt közös ötletelés eredményeképp a DigitalGreen - NET a kertben nevet kapta. A projekt elsődleges célja a gyakorlati tevékenységek digitális támogatása volt. A résztvevők közötti beszélgetésekből kiderült, hogy az elmúlt két év során szinte mindenki kapcsolatba került valamilyen formában a kertészkedéssel vagy a természettel. Azonban a résztvevők hiányolták a szükséges digitális ismereteket az új tevékenységekhez, és az internet volt az elsődleges forrás, amelyhez fordultak segítségért. A világháló most már mindennapjaik része, és minden információt megtalálhatnak rajta. A projekt célja az volt, hogy az új digitális kompetenciákat felhasználva egymástól tanulják meg, hogyan lehet bevonni a digitális eszközöket a kertészkedésbe és az ökotudatos ismeretek fejlesztésébe. Hogyan lehet az otthon szűkös térbeli keretei között is ún. mikrozöldeket nevelni, balkonkertészkedni, vagy bekapcsolódni a közösségi kertészkedésbe. Úgy véljük, a projektben részt vevő fiatalok nemcsak gyakorlati és elméleti ismereteket szereztek, hanem környezettudatos szemléletet is kialakítottak. Ez lehetővé teszi számukra, hogy aktívan hozzájáruljanak a fenntartható fejlődéshez, az életmódjuk és fogyasztási szokásaik tudatosabbá válásához, ami az Erasmus+ program kiemelt prioritása. A projekt során a digitális technológia lehetőségeit használtuk fel az oktatás és a tanulás terén, és az egymástól tanulás módszerét alkalmaztuk.