A "Beszéljünk róla!" projekt elsődleges céljaként azt jelöltük meg, hogy a résztvevő fiatalokkal közösen olyan projekteredményeket és kimeneti anyagokat hozzunk létre, amelyek mentén a számukra fontos, valamint őket érintő témák, problémák kapcsán kifejezhetik véleményüket, érzékenyíthetik azok iránt mikro- és makrokörnyezetüket. A tervezési- és előkészítési szakaszban a bevont fiatalokkal közösen megvizsgáltuk azt, hogy melyek az őket leginkább érdeklő problémák, amelyek mentén aktivizálni lehet őket. Az így összegyűjtött és feltérképezett problémákról (több, mint egy tucat gyűlt össze köztük olyan végül ezúttal kiválasztásra nem kerülök, mint céltalanság, elmagányosodás, szociális kapcsolatok hiánya, stb.) kikértük a fiatalok véleményét két fókuszcsoportos beszélgetés során. Ezek nyomán három kulcsterületek határoztunk meg: 1. Alternatív fórumok és csatornák - a hagyományos kereteken túl - melyek mentén a fiatalok kifejezhetik a véleményüket, elmondhatják a gondolataikat. A célunk az volt, hogy a megvalósítási időszakban összegyűjtsük minél több alternatív platformokat és egy olyan módszertant dolgozzunk ki, amely azt tartalmazza, hogy ezeken keresztül a fiatalok hogyan szólíthatják meg kortársaikat és vonhatják be őket, társadalmi ügyekbe és kezdeményezésekbe. 2. Mentális egészség és a fiatalokat érintő mentális problémák. Számos esetben a mai napig stigmatizáltan kezelnek egy- egy mentális problémával vagy betegséggel küzdő fiatalt. A projekt ezzel a témával foglalkozó pillérének célja az volt, hogy olyan kommunikációs eszközöket és módszertanokat alkosson - pl. szituációs játékok, érzékenyítő társasjáték, kommunikációs gyakorlatok, figyelemfelkeltő flashmobok - amellyel a téma kapcsán a fiatalok érzékenyíteni tudják a kortársaikat (18 - 25) valamint az idősebb és fiatalabb korosztályokat is, e mellett pedig ösztönözni az ezekről a problémákról való nyílt kommunikációt. 3. A fiatalok megfelelő tájékoztatása az őket érintő lokális ügyekben. Ennek a témának a kapcsán a célunk egy olyan módszertan kidolgozása volt, amely egyfajta ajánláscsomagként szolgál mind a fiatalok, mind a helyi döntéshozók számára. Előbbieket a kritikus információfogyasztásra, a megfelelő forráskritika és tartalomfogyasztásra (különösen a lokális hírek és dezinformációk esetében) míg utóbbiakat a fiatalok irányába történő (helyi ügyeket érintő) kommunikációs eszközök használatára (amelyek lehetőséget adnak az interakcióra és amelyeken keresztül valóban elérik a fiatalokat) ösztönzi. A megvalósítás során mindezek által azt szerettük volna elérni - és a résztvevői visszajelzések alapján ebben sikerrel is jártunk - hogy a három téma mentén 15 - 15 - 15 fiatallal dolgozzunk együtt, akik az egy éven át tartó folyamat végére egyrészt olyan tudást szereznek az adott témában, amelyet a jövőben a saját környezetükben fognak tudni hasznosítani arra, hogy alakítói és ösztönzői legyenek a változásoknak és képesek legyenek megszólítani és bevonni kortársaikat valamint multiplikátorként tovább adni azt a tudást, amelyet a folyamat során elsajátítottak. Másrészt velük együtt olyan eseményeket akartunk megvalósítani az Akciónapok során, amelyek felhívják a helyi közösségek figyelmét és rá is erősítik egy adott témára, illetve amelyek hagyományteremtő kezdeményezések lehetnek. A megvalósítási folyamatokhoz szorosan kapcsolódó fiatalokat szerettük volna a projektmenedzsment terén is tovább fejleszteni, képezni és ösztönözni őket arra, hogy csatlakozzanak akár a Fiatalok a Városért Egyesülethez, akár más civil szervezethez, amely szintén sikeresen végbement a visszajelzések alapján. A projekt és témáinak legfőbb rendező elve a kommunikáció, és annak fontossága volt, ahogy a pályázatban eredetileg is megfogalmaztuk mindezt, ezért kapta a programsorozat is a "Beszéljünk róla!" elnevezést. A három felsorolt pillér összefüggése pedig a "Hogyan"- a "Miről"- és a "Milyen csatornánk" szempontok szerint való kommunikációt hívatott szemléltetni. Mindezt a közvetlenül elért nagyságrendileg 300 fiatal mellett a környezetük számára is sikerült átadnunk, ugyanis számos szülőt, pedagógust és ifjúsági szakembert, valamint döntéshozót is elértünk az eseményeinken ezáltal is felhívva a lokális közösségek és a helyi közvélemény figyelmét ezekre a fontos témákra és ügyekre.