Szervezetünk működése és tevékenységei is a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található Tiszalúc elnevezésű nagyközségre fókuszál. Tiszalúc egy kevesebb lehetőségekkel rendelkező települések közé tartozik. A település teljes népessége nem haladja meg az 5000 főt, az ott élők közül sokan kényszerülnek arra, hogy más városokba járjanak dolgozni, a fiatalok számára az oktatás az általános iskoláig megoldható. Igyekszünk olyan lehetőségeket kínálni a lakosság számára, amelyet alapesetben a településvezetők korlátozott számban, vagy egyáltalán nem tudnak megadni részükre. Ezen lehetőségek megteremtése során mindig kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalokra, és bízunk abban, hogy ezáltal motiváljuk őket arra, hogy ők maguk is aktív szerepet vállaljanak lakóhelyük fejlesztésében. Mindig ötletelünk, hogy milyen lehetőségeket kínáljunk a fiatalok részére. Szervezetünk már magáénak tudhat egy sikeres DiscoverEU programot, és mikor azon gondolkodtunk, hogy milyen lehetőséget kínáljunk az itt élő kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok számára, nem is volt kérdés, hogy ismét szeretnénk benyújtani egy DiscoverEU projektet. Ennek pedig nem más az oka, mint az előző projektre hatalmas érdeklődést mutattak a fiatalok, és a létszám kapacitás és az életkor korlátok miatt sokan lemaradtak erről, így esélyt szeretnénk nyújtani azoknak a fiataloknak akik érdeklődnek a program iránt, és egy teljesen új világot szeretnének felfedezni, miközben új dolgokat tanulnak, a régi tudásukat elmélyítik. Amikor a projekt célkitűzésein gondolkodtunk nem is volt kérdés, hogy melyek lesznek ezek. Hiszen figyelembe vettük, hogy a jelen kor fiataljainak milyen tudásra van szükségük, és mit tudnak a későbbiekben is hasznosítani. Így céljaink közül az első a nyelvi kompetencia fejlesztése. Bár minden középiskolás diák tanul valamilyen idegen nyelvet, nem biztos, hogy azt a megfelelő szinten sajátítja el. És a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok családi körülményei nem biztos, hogy lehetővé teszi a különbféle magánoktatásokat. Ahhoz pedig, hogy boldogulni tudjanak az életük során, elengedhetetlen, hogy képesek legyen valamely idegen nyelvet használni. A nyelvi kompetenciák fejlesztése során kitérünk az anyanyelvi kommunikációra is, azon belül is az írásban történő kommunikációra. Ennek oka nem más, mint, hogy sajnos más programok alkalmával tapasztaljuk, hogy a fiatalok nem rendelkeznek megfelelő íráskészséggel. Ezt pedig úgy fogjuk elérni, hogy a disszeminációs szakaszban írásbeli beszámolókat fognak készíteni. A másik célunk, hogy a körutazások során, hogy olyan helyekre látogassunk el, amelyek erősítik bennük az aktív állampolgárság tudatát, fenntarthatóságra neveljük őket, valamint megismerjenek más kultúrákat, szokásokat, amelyeket hazatérve akár a település, akár a saját életük területén tudnak hasznosítani. A program leendő résztvevői sokáig ki sem mozdulnak a megyéből. A világot különböző közösségi médiákon keresztül ismerik. Viszont ezzel az úttal azt kívánjuk elérni, hogy lássák meg a “virtuális” valóság és reális valóság közötti különbséget. Tanulják meg más nemzetektől hogyan lehet fenntarthatóan élni, illetve hogyan válhatnak a közösségük aktív tagjává. Céljaink sorába tartozik az is, hogy a fiatalokkal megismertessük Európa értékeit, és hogy ezáltal felismerjék azt a tényt, hogy egy-egy rövidebb külföldi utazás mennyi profitot tartogat számukra, és ne féljenek kihasználni ezeket a lehetőségeket. Megismertetjük a fiatalokkal, hogy abban az életkorban vannak amikor a lehetőségek tárháza terül eléjük, és nekik csak meg kell azt ragadniuk. Ezekre kiváló eszköz az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület által kínált lehetőségek. Az elmúlt évek tapasztalatai, sajnos azt mutatják, hogy ezek a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok tartanak egy-egy külföldi tanulmányúttól. Mert félnek az ismeretlentől, gyakran visszatartó erő az is, hogy nem tudnak vagy épp nincs elég önbizalmuk megszólalni egy-egy idegen nyelven. A DiscoverEU programmal minden feltétélt biztosítunk ezen fiatalok számára, hogy biztonságban és a kellő támogatással tudjanak részt venni a programban. És ahogyan ezen félelmeket szépen lassan eloszlatjuk bennük, már sokkal nyitottabban fognak a további lehetőségek felé állni. Ezáltal pedig a jövőben akár részt vesznek az ESC önkéntes programjában, de akár egy ifjúsági cserét is elvállalnak, illetve társaikat is erre ösztönzik. Összességében elmondhatjuk, hogy ezzel a projekttel egy nagy lehetőséget kínálunk a tiszalúci fiataloknak. Kinyitjuk nekik a kaput a nagyvilág felé, és támogatjuk, segítjük őket, hogy a jövőben bátran merjenek belevágni az ismeretlenbe.